Ahogy arról már a levelezőlistán értesülhettetek,
szeptember 8-án
várunk Benneteket a Családsegítőben a babahordozó klubba.
A klub a szokásos időben 15-18 óra között lesz, a kölcsönzött hordozókat visszavárjuk, hozzájárulásokat a büféhez örömmel fogadunk!
További fontos információ, hogy
októberben nem lesz babahordozó klub és nem lesz hordozóeszköz kölcsönzés!
De hogy ne maradjatok hordozás nélkül, október 20-án ismét lesz Babahordozó Nap, szuper programokkal, beszélgetésekkel. A rendezvényen szükségünk lesz néhány hordozóra, amit az érdeklődők kipróbálhatnak, így néhány hurcit mindenképpen visszakérünk erre az időre.
Épp ezért a szeptemberi kölcsönzés menete így alakul:
1. Kölcsönzés előtt Nikitől vagy Timitől kérhetsz tájékoztatást, hogy a kiválasztott hordozóra szükségünk lesz-e a Babahordozó Napon.
2. Ha a hordozóra nem lesz szükség, akkor kölcsönözheted 2 hónapra (novemberig), ez esetben mindkét hónapot ki kell fizetned előre. Kölcsönözheted egy hónapra is, de tudd, hogy októberben nem lesz lehetőséged kölcsönözni, a most elvitt hurcit pedig október 11-én, az Anyatejes Klubra vissza kell hoznod. (Ha az időpont nem megfelelő, lépj kapcsolatba a szervezőkkel a listán és juttasd vissza a hordozót soron kívül még október 11. előtt!)
3. Ha a hordozóra szükségünk lesz a rendezvényen, akkor mérlegeld, hogy elviszed-e. Ha kikölcsönzöd, akkor vissza kell hoznod október 11-én, az Anyatejes Klubra. (Ha az időpont nem megfelelő, lépj kapcsolatba a szervezőkkel a listán és juttasd vissza a hordozót soron kívül még október 11. előtt!) Ne felejtsd el, hogy októberben nem lesz lehetőséged kölcsönözni, így ha nincs otthon hordozód, akkor kölcsönzésre most válassz másikat. Amivel a protokoll ugyanaz, mint amit elsőre választottál :).
A megértéseteket és segítségeteket köszönjük!
És még egy jó hír a végére:
képzett hordozási tanácsadóink száma immár öt főre emelkedett, a csapatban köszönthetjük Dunáné Békefi Encsit és Vaczkó-Kovács Orsit is, forduljatok hozzájuk is bizalommal, klubon és azon kívül is!