Ahogy már korábban is írtuk, illetve a klubban is már lelkesen újságoltuk, úgy tűnik, terveink megvalósulnak, és előkészítjük a terepet a Nemzetközi Babahordozó Hétnek.
A világban e neves esemény idén októberben lesz, de Veszprémben, ami ugye nem más hely, mint a Világ Közepe, 2010-ben szeptember a Hordozás Hónapja!:)
11-én szombaton várunk mindenkit a szokásos klubban, a VMK kamaratermében lehet próbálgatni a hordozókat, illetve beszélgetni - ismerkedni. Kérjük, hogy akinél kölcsönzött hordozó van, az mindenképp jelenjen meg, és hozza vissza a kendőt, mei-tait, csatost, hogy együtt legyen a klub készlete. Sajnos most nem lehet kölcsönzésre elvinni semmit (kivéve a meghosszabbított rugalmasokat) mert szeretnénk mindent kimosni, kivasalni aztán magunkkal vinni a többi rendezvényre.
18-án szombaton a HEMO-ba várunk minden érdeklődőt! Itt lehet majd megtekinteni a fotókiállítást, előadásokkal készülünk, meg egy kis vásárral, ahol hordozással és mosható pelenkázással kapcsolatos dolgokat lehet majd megnézni és végre lehet vásárolni is! Lesz játszóház, szopis-sarok és persze ott lesznek a hordozók, meghívott profi oktatók segítenek megfelelő módon használni őket. Erről a programról, illetve azokról, akik támogatásukkal a rendezvény létrejöttét segítették, még lesz szó a napokban.
25-én szombaton pedig reméljük, jó idő lesz, mint ahogy tavaly az volt, és amolyan évfordulót ünnepelve standolhatunk az ÖkoVásárban az Óváros téren. Látogassatok majd meg itt is minket!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése