Ahogy már a múltkori klubon is hirdettük,
májusban kétszer is találkozunk!
De inkább még többször is, ha még több programra eljutunk a SzületésÜnnepen:)
A nulladik találkozás pénteken 15 órakor lesz a Családsegítőben.
Ekkor lesz a hivatalos megnyitója a LÉK programjának, és mivel a sajtó is képviseli magát,
jó lenne, ha színesítenénk az alkalmat sok-sok hordozott babával! Gyertek el minél többen!
Azért hangsúlyozom ezt a megjelenési formát, mert bár a hivatalos programban nem látjátok,
de a kulisszák mögött bizony komoly kapcsolatépítés folyt, és a Születés Ünnep megnyitóján a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház is kap adományként hordozókendőt, amelyet a babás osztályokon dolgozók használhatnak majd. Legyünk büszkék a LÉK és a Babahordozó Klub együttműködésére és legyünk tanúi ennek a fontos eseménynek!:) És drukkoljunk, hogy a kórházban tényleg szívesen tanulják meg a hordozást, és minél gyakrabban használják majd a kendőt!
A hivatalos klub első felvonása szombaton, tehát május 14-én a Családsegítőben lesz, a Mikszáth u. 13-ban. Előadások és bababörze lesz reggel 9-től 13 óráig. A börzén lesz a klubunk is megtalálható, nyomatékosan kérem, hogy minél előbb, tehát 9:30-ig ide hozzátok vissza a kölcsönzött hordozókat, hogy az érkező tömegnek minél szélesebb kínálatot tudjunk bemutatni. A környék összes hordozási tanácsadója itt lesz egész nap, így hozzátok az apukákat, kételkedő mami társakat, szkeptikus nagyikat, és győzzük meg őket együtt, hogy milyen jó a hordozás. A legszakszerűbb segítséget itt fogjátok megkapni, mind elméletben, mind gyakorlatban:)
Hogy ne maradjon el a hagyományos móka sem, jövő szombaton, 21-én duplázunk a VMK-ban.
Élménybeszámolók a Születés Ünnepről, a blogos játék eredményhirdetése, vidám tombola, további hordozó próbálgatások és kölcsönzés lesz a délelőtt programja. 9-től 13 óráig - várunk mindenkit szeretettel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése