"Szent Miklós
püspök ünnepén a csizmámat még mindig kirakom, mindegy, hány éves vagyok. Szent
Miklós emlékéből nem szabad pusztán jópofa gyerekünnepet csinálni: üzenete van
a felnőttek számára is. Kirakom a cipőmet, mert jót tesz a felnőtt lelkemnek. A
cipőt üresen kell kitenni. Ez várakozást jelent: kívülről, Isten emberétől,
mástól kerül bele az ajándék. Végső soron az egész életünk várakozó cipő: a
boldogságért sokat lehet gürcölni, de végső soron Isten ajándéka. Kell az
erőfeszítés, az ész tervezése, az állhatatos munka – de a boldogság ajándék, a
léttől kerül bele a cipőbe.
A modern embernek jót tesz, ha mikuláskor kirakja a cipőjét.
Sok tárgyunk, javunk, pénzünk van. Sok hatékony tudományunk, eredményes
gyógyításunk, politikai hatalmunk, felsrófolt érzelmünk van – de ez még nem
minden, ez mind nem a boldogság. Az üresen kitett cipő az alázat gesztusa:
megteszem, ami rajtam múlik, de a beteljesedés rajtam túlról érkezik. Sok mai
ember gőgösen pöffeszkedik a létezők, a tárgyi javak és a szellemi tudás
halmazán, s mégsem boldog.
A létezők síkján meg kell tenni, ami rajtunk múlik, ki kell
tenni a cipőt, de a beteljesedés, a boldogság önmagamon túlról érkezik. A lét
teljessége nincs bennem, minden levegővétel, minden falat kenyér, minden baráti
és szerelmes szeretet erre figyelmeztet: az ember nem elég önmagának, de a
teljességet önerőből nem képes elérni. Nem más ez, mint az alapvető
szegénységünk beismerése: üres a cipőnk, koldul a kezünk. Nem véletlenül áll a
8 boldogság élén alaptételként a szegénység boldogsága.
Kiteszem a cipőm, még
idősebb fejjel is. S ahogy idősödöm, újra és újra ki kell tennem a cipőm, újra
és újra üresen. Istenünk nem tud adni, a Mikulás nem tud édességet hozni, ha
tele a cipő. Az üresen kitett cipő a feledés fontosságát juttatja eszembe.
Tudni kell feledni. Milyen sokan nem tudnak feledni: nem
tudják feledni, hogy a szülei követtek el hibákat, a pedagógus egyszer
igazságtalan volt vele, vagy a pap bácsi csúnyán nézett rá. Olyan jó nem
feledni, mert akkor nem is kell megbocsátani. Olyan jó áldozatnak lenni, akivel
a múltban valaki jól elbánt, és sajnáljon mindenki, és nem tudok talpra állni,
és van mentségem, és segítsen mindenki. Áldozatnak lenni hálás szerep.
Tudni kell feledni a múlt tudását is: elképesztően sok
tudás, beszéd, igazság ragad ránk, néha olyannak érzem a fejem, mint egy
faliújság, amin vélemények, idézetek, mondatok vannak. Hogyan szóljon a
végtelen Intelligencia, ha tele a fejem a múlt tudásával? Hogyan legyek élően
nyitott a mai nap kegyelmére, ha a tegnapot monitorozza az emlékeztem? Az üres
cipő a feledés kötelességét hívja elő: nem tud élni a ma csodájának, akinek
tele a cipője a múlt emlékeivel, idegességeivel, sérelmeivel.
Ahogy meglepetés a cipőben a mikulásajándék, úgy meglepetés
a mai nap, a mai kézfogás, a mai munka öröme, a mai kávé, a mai zene. Hagyom
meglepni magam, hagyom, hogy Istenünk meglepjen. Soha nem a tegnapi Isten jön
el, nem a tegnapi istenérzésre vágyom, hanem ma maiként jön, és látogat meg
engem.
Mikulás ünnepén kiteszem a cipőm: Isten emberét, Szent
Miklós püspököt várom. Miklós egy olyan ember volt, akit a világ nem tud
elfeledni. Csinálhatnak belőle bohócfigurát, északi télapót, mesehőst, de nincs
még egy ilyen szent, aki ennyire szíven ütötte a világot. Minden családba eljut
Szent Miklós emléke. Felidézik tetteit, életét, utánozzák jóságát, megjelenítik
gyerekszeretetét, s közben olykor a lényeg sikkad el: miért tette Miklós, amit
tett? Mi volt az indítéka? Nem szabad ezen elsikkadni, mert akkor csinálunk
Szent Miklósból meseszerű télapót, ártalmatlan gyerekhőst, mintha a valódi
élethez, a felnőttek súlyos világához Miklósnak semmi köze nem lenne. Mi az
indítéka? Miklós azért tett jót, szerette a gyerekeket és felnőtteket, azért
osztotta szét gazdag örökségét, azért védte az igazságot, mert Isten embere
volt.
Ha Miklós mögül kilopjuk az Istent, a lényeget lopjuk ki az ünnepből.
Ahogy a karácsonyból ha kilopjuk az Istent, akkor marad a béke, a család, a
fogyasztás, a lakomázás, a vásárlás ünnepe. Miklós püspökben az indíték a
lényeg: őbenne már megszületett az az isteni szeretet, akire mi karácsonykor
várunk. Benne már győzött a szeretet. Merő jópofaságból nem lehet egy életen át
szeretni, egy ártalmatlan mesehős az északi sarkról nem építi az életünket. Ha
az élet komoly, lényegi, akkor a szentünkből, az ünnepből ne lopjuk ki a
lényeget. Felnőttként is kiteszem a cipőm: én Isten emberét várom, akiben a
győzött a szeretet, akiben győzött a jóság. Milyen jó dolog egy jóságos emberen
keresztül elképzelni, hogy milyen jóságos lehet az Isten. Ha egy ember tudott
ilyen jóságos, vidám, mély hitű, bölcs lenni, akkor vajon milyen lehet az
Isten. Milyen fontos lenne, hogy rajtam keresztül, egy embertárson, papon,
szülőn, munkatárson, főnökön, püspökön, orvoson, takarítónőn keresztül sejtsék
meg sokan: ha egy ember ilyen jó tud lenni, vajon az Istene, az indítéka milyen
jó lehet.” Dr. Papp Miklós
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése