2012. dec. 24.

Áldott, békés karácsonyt kívánunk!


Kosztolányi Dezső:
Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve…
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony. 





2012. dec. 3.

Testvérek féltékenység nélkül és decemberi könyvakció!


Könyvtárunk újabb régen várt alapművel bővült, sikerült beszereznünk a Faber-Mazlish írópáros másik remekművét, a Testvérek féltékenység nélkül-t.

"A Beszélj úgy hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje szerzőinek második könyve méltán világsiker, mert a minden többgyerekes szülőt érintő testvérféltékenység problémájára kínál gyakorlatias megoldásokat. Ez a könyv bármely korú testvérek nevelésében segít, egyszerű, de hatásos eszközöket kínálva a testvérek közötti rivalizálás enyhítésére, a családi béke megőrzésére. Az életből merített példák és rövid képregények olvasmányossá  érdekessé teszik a könyvet, ami olyan problémában segít, amelyre máshonnan nem találni megoldást." 

A könyv már előjegyezhető, és szombaton elvihető.





SŐT!

Decemberre "egyet fizetsz, kettőt vihetsz" 
könyves akciót hirdetünk! 

Ebben a hónapban 500 Ft-ért két könyvet olvashatsz!

Nincs is jobb, mint forralt bort kortyolgatva, mézeskalácsot ropogtatva jó könyvet böngészni egy téli estén :).

Ha már minden hordozónkat kipróbáltad, akkor ideje belevetni magad könyvtárunkba! Mesepszichológia, Az érintés hatalma, Okosan nevelni tudni kell, A kontinuum elv, Éjszakai gondoskodás... A legjobb könyvek csak rád várnak!



2012. dec. 1.

Gólyahír

Örömmel jelentjük, hogy 
ismét a klub háza táján járt a gólya!

November 29-én csodás hajnalra bújt elő Rita kicsi lánya, Julianna!

Isten hozta ezen a szépséges világon!




Decemberi klub

Nagy szeretettel hívunk benneteket az év utolsó nagyklubjára 

december 8-án, szombaton

15 és 18 óra között

a Családsegítő Központban (Mikszáth u. 13.)!

Kötetlen beszélgetéssel és meleg teával várunk benneteket!

A büféasztalhoz pedig járuljatok ti is hozzá valamilyen finomsággal :)!



Radnóti Miklós: Tél

Hóbafagyott levelet
kaparász dideregve a szellő.
Duzzadt, mint tele zsák:
hóval telik újra a felhő.
Nincsen csillag, a fák 
feketéllő törzse hatalmas.
Megfagy az őz nyoma is.
Készül le a völgybe a farkas.

2012. nov. 8.

November 10-én klub!

Várunk benneteket nagy szeretettel szombaton, 

november 10-én, 15-18 óra között 

a Családsegítő Központban a babahordozó klubra!

Gyertek, próbálgassatok, kölcsönözzetek, nézzétek meg a könyvtár új könyveit!

Felajánlásokat a büféasztalra (harapnivalót, gyümölcsöt) nagy örömmel fogadunk!

Addig is szép őszi napokat kívánunk nektek!


(fotó innen: ellevill.com)



2012. nov. 1.

Közkívánatra!

Régóta szerettünk volna létrehozni egy klubos könyvtárat, ahol a legfontosabb és leghasznosabb irodalmak mindenki számára hozzáférhetők, és most végre itt van!



Nagy örömmel prezentáljuk nektek az első köteteket, a készletet még bővíteni szeretnénk. A könyvek részletesebb tartalmát és az előjegyzéseket a blog Könyvtár oldalán követhetitek.

És néhány szabály:

  • Csak regisztrált klubtagok kölcsönözhetnek! 
  • Csak magadnak kölcsönözhetsz!
  • A kölcsönzött könyvért anyagi felelősséggel tartozol, ha gyerkőcöd összefirkálja-gyűri, megsérül vagy elveszik, amíg nálad van, akkor a példányt pótolnod kell!
  • Könyvet egy hónapra kölcsönözhetsz, a díja 500 Ft. Egyszerre csak egy könyv lehet nálad. 
  • A könyv akkor maradhat nálad tovább, ha más nem jegyezte elő a következő hónapra.
  • A könyv visszajuttatásáról neked kell gondoskodnod, ha nem tudsz klubra jönni, azt jelezd előtte Timinek, hogy megbeszélhessétek a továbbiakat.


 Előjegyeztetni Timinél lehet: timea[pont]lukovics[kukac]gmail[pont]com


Íme a könyvlista:

  • Büki Andrea, dr: Ölelj át – A kötődő nevelésről mindenkinek
  • Faber, Elaine – Mazlish, Adele: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje
  • Guóth-Gumberger, Márta: Szoptatás
  • Kádár Annamária, dr: Mesepszichológia
  • Kitzinger, Sheila: A szülés árnyékában
  • Kitzinger, Sheila: Miért sír a baba?
  • Lenkei Gábor, dr: Méltósággal megszületni és szülni
  • Liedloff, Jean: Az elveszett boldogság nyomában – A kontinuum-elv
  • Mongan, Marie: Szülés, ahol én irányítok!
  • Noll Andrea Nandu: Vajúdástámogatás mindenkinek
  • Nyitrai Erika: Az érintés hatalma
  • Sears, William: Éjszakai gondoskodás
  • Sunderland, Margot: Okosan nevelni tudni kell
  • Wagner, Marsden: Amerikából jöttem, mesterségem címere (sz)ülész-(n)őgyógyász – könyv a változásért 
A könyveket a következő klubon, november 10-én már lehet is vinni, jó olvasást kívánunk!

2012. okt. 27.

És még egy adag kép...


... köszönet érte Nyírő Évának!

A képeket itt találjátok, de néhányat ide teszek, olyan szépek!






















III. Babahordozó Nap - képekben

Ahogy ígértem, íme a képes beszámoló.

Még egyszer köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek, mi nagyon jól éreztük magunkat veletek, bízunk benne, hogy jövőre is találkozunk!

A képeket megtaláljátok a klubos picasa albumban.

És egy kis ízelítő:

Volt profi recepciósunk :)






















Meg mindenféle szépséges babaholmi



Hordozási tanácsadás egész nap kicsiknek-nagyoknak


Kézműves foglalkozás a Csigaház Családi Napközivel

Előadás az alvásról

Velünk voltak régi klubtagok

és újak is

Volt családi puzzle-parti

és meglátogatott minket egy cica is :)


Jövő októberben találkozunk a IV. Babahordozó Napokon!




2012. okt. 21.

Tombolanyeremények gazdát keresnek

Azok számára, akik nem tudtak ott lenni a sorsoláson, íme az egyelőre gazdátlan nyeremények és szelvények listája.

A nyeremények átvehetők Földi Anikótól, illetve a következő klubon, november 10-én.

Köszönjük, hogy velünk voltatok tegnap, hamarosan képes beszámolót is hozok!



2012. okt. 19.

Visszaszámlálás!

Kevesebb, mint 12 óra és kezdődik!

Várunk minden babát, anyát-apát, kismamát-kispapát, nagymamát-nagypapát, azt is aki hordoz, azt főleg, aki nem, aki próbálgatna, aki érdeklődik, aki még nem döntött vagy még nem tudja, mi is ez az egész...

Szóltál minden ismerősödnek?

Holnap BABAHORDOZÓ NAP!
(9-18 h, Családsegítő Központ, Mikszáth u. 13.)

Mi ott leszünk!

És ti?


2012. okt. 15.

Tombola-foglaló akció


El ne feledjétek, inkább híreszteljétek, hogy hamarosan indul a III. Veszprémi Babahordozó Nap!!! 

Szuper ingyenes programokkal és még annál is szuperebb tombolanyereményekkel várunk benneteket október 20.-án, szombaton a Családsegítőben!

A tavalyi siker után ismét TOMBOLA-FOGLALÓ AKCIÓ!

Idén is lehetőségetek van tombolát előre lefoglalni, hogy biztosan a legszerencsésebb számaitokkal játszhassatok!
Három kövér tombolatömb várja, hogy a pocakjából a számok a nevetekkel ellátott borítékokba ugorhassanak.
A lefoglalt tombolákat a rendezvényen tudjátok átvenni és kifizetni, és természetesen helyben is lesz lehetőség vásárlásra.

A választható szelvények:
RÓZSASZÍN 1-100, KÉK 1-100, ZÖLDESSÁRGA 1-100

A lefoglalható konstrukciók árral:

SZÓLÓ: 1 db, 300 ft

DUÓ: 2 db, 500 ft

MAXI: 5 db, 1000 ft

DE akik október 18. éjfélig előre foglalnak, azok most 1000 ft-ért 6 db tombolát kapnak!

Előfoglalni itt a blogban kizárólag NÉVVEL ELLÁTOTT KOMMENTBEN lehet, így mindenki számára látható és visszakövethető lesz, hogy melyik jegyek találtak már gazdára.

(Valahogy így:
Fiktív Terézia, MAXI: piros 4,89, kék 45, sárga 12,76, zöld 6)

Nyeremények:

·         ingyenes hordozó kölcsönzés
·         szuperkedvezményes kuponok hordozók vásárlásához
·         rengeteg kézműves holmi (body-toldó, nyaklánc, babylegs, zsebkendőtartó, babák)
·         házi szappanok
·         kényeztető masszázs
·         hordozási tanácsadás
·         jógabérlet
·         zoknilények
·         egészségcsomag
·         könyvek


és ez még nem minden...

2012. okt. 12.

III. Veszprémi Babahordozó Nap

2012. október 20-án 
ismét Babahordozó Napra invitálunk Benneteket a Családsegítőbe!

A részletes program felkerült a blogba egy külön fülön, a plakát letölthető, és a facebook-on is kereshetitek az eseményt.

Lesznek klassz előadások, meg próbahordozás, és tanácsadás, és persze tombola!!!

Hívjátok el ismerőseiteket is, terjesszétek, osszátok a hírt, nagyon jó kis program lesz!

És természetesen ingyenes!





2012. okt. 10.

Ezért (is) szeretem Bagdy Emőkét


"Ha az édesanyánk életünk első fél évében eleget hordoz a testén, akkor az idegrendszerünkben kialakul egy olyan rendszer – tulajdonképpen egy biológiai anya –, amely stresszhelyzetekben védi a szervezetünket. Olyan, mint a lengéscsillapító, arra szolgál, hogy ha megrázkódtatás ér bennünket, akkor ne omoljunk össze, ne reagáljunk szélsőségesen, hanem viszonylag kicsi legyen a kilengés, és ne károsítsa a szervezetünket. Az egészségpszichológia kimutatta, hogy ha a babát az anya az első fél évben a lehető leggyakrabban magával hordozza – nagyszerű hordozókendők vannak erre a célra –, akkor a gyereknek a későbbiekben nagyobb tűrőképességű lesz az idegrendszere, kisebb valószínűséggel lesznek pszichoszomatikus betegségei."

Prof. Dr. Bagdy Emőke: Hogyan lehetnénk boldogabbak?

Hát adjátok ti is tovább: 
október 20-án ismét Babahordozó Nap!


2012. szept. 17.

Babahordozó Nap - tombola


Október 20-án ismét megrendezésre kerül a Babahordozó Nap. Ahogy azt az eddigi rendezvényeinken már megszokhattátok, ez alkalommal is szeretnénk tombolát tartani, hogy a befolyt összegből újabb és újabb csodaszép hordozóval bővülhessen a kínálat :)!

Ehhez várjuk felajánlásaitokat, mindenféle tombolatárgy formájában. Lehet az kicsi vagy nagy, saját kezűleg készített vagy sem, esetleg testet-lelket kényeztető szolgáltatás :). Bízunk a lelkesedésetekben!

A tombolatárgyakat idén is Rita gyűjti össze és ő gondoskodik a lebonyolításról is, így kérlek a felajánlásokkal őt keressétek!

Előre is köszönünk minden segítséget!

a szervező csapat


2012. szept. 7.

Szeptemberi babahordozó klub és újdonságaink


Ahogy arról már a levelezőlistán értesülhettetek, 
szeptember 8-án 
várunk Benneteket a Családsegítőben a babahordozó klubba. 
A klub a szokásos időben 15-18 óra között lesz, a kölcsönzött hordozókat visszavárjuk, hozzájárulásokat a büféhez örömmel fogadunk!

További fontos információ, hogy 
októberben nem lesz babahordozó klub és nem lesz hordozóeszköz kölcsönzés

De hogy ne maradjatok hordozás nélkül, október 20-án ismét lesz Babahordozó Nap, szuper programokkal, beszélgetésekkel. A rendezvényen szükségünk lesz néhány hordozóra, amit az érdeklődők kipróbálhatnak, így néhány hurcit mindenképpen visszakérünk erre az időre.

Épp ezért a szeptemberi kölcsönzés menete így alakul:

1. Kölcsönzés előtt Nikitől vagy Timitől kérhetsz tájékoztatást, hogy a kiválasztott hordozóra szükségünk lesz-e a Babahordozó Napon.

2. Ha a hordozóra nem lesz szükség, akkor kölcsönözheted 2 hónapra (novemberig), ez esetben mindkét hónapot ki kell fizetned előre. Kölcsönözheted egy hónapra is, de tudd, hogy októberben nem lesz lehetőséged kölcsönözni, a most elvitt hurcit pedig október 11-én, az Anyatejes Klubra vissza kell hoznod. (Ha az időpont nem megfelelő, lépj kapcsolatba a szervezőkkel a listán és juttasd vissza a hordozót soron kívül még október 11. előtt!)

3. Ha a hordozóra szükségünk lesz a rendezvényen, akkor mérlegeld, hogy elviszed-e. Ha kikölcsönzöd, akkor vissza kell hoznod október 11-én, az Anyatejes Klubra. (Ha az időpont nem megfelelő, lépj kapcsolatba a szervezőkkel a listán és juttasd vissza a hordozót soron kívül még október 11. előtt!) Ne felejtsd el, hogy októberben nem lesz lehetőséged kölcsönözni, így ha nincs otthon hordozód, akkor kölcsönzésre most válassz másikat. Amivel a protokoll ugyanaz, mint amit elsőre választottál :).

A megértéseteket és segítségeteket köszönjük!

És még egy jó hír a végére:

képzett hordozási tanácsadóink száma immár öt főre emelkedett, a csapatban köszönthetjük Dunáné Békefi Encsit és Vaczkó-Kovács Orsit is, forduljatok hozzájuk is bizalommal, klubon és azon kívül is!

Elérhetőségeiket a frissített blog-oldalon találjátok: http://www.edesterhem.blogspot.hu/p/hordozos-tanfolyam-tanacsadas.html




2012. szept. 2.

Szeretettel ajánljuk!

Születés Kiállítás megnyitó 2012. szeptember 8. 16 óra, Laczkó Dezső Múzeum


2012. aug. 10.

Augusztusi klub - a szoptatás jegyében

Nagy szeretettel várunk benneteket ismét klubozni a Családsegítőbe! Ahogy azt már a levelezőlistán is olvashattátok, a klub témájában kapcsolódik az Anyatej Világnapjához, így

augusztus 11-én, szombaton 15-18 óra között

izgalmas beszélgetéssel várunk titeket!

"Értsük meg a múltat, tervezzük a jövőt "

Anyáink vajon milyen időközönként tettek minket mellre?
Mit javasoltak akkoriban nekik a szakemberek?
Volt-e lehetőségük együtt lenni velünk a kórházban?
Mi változott azóta?
Most milyen  tanácsokat kapunk?

A beszélgetést vezeti: Orsolicsné Mezei Orsolya LLL, IBCLC szoptatási tanácsadó

Hozzátok el édesanyátokat, anyósotokat is, hiszen az ő tapasztalatukon keresztül ismerhetjük meg igazán a múltat!


2012. júl. 11.

Júliusi klub

Várunk benneteket júliusban is a Családsegítő hűs falai között! 

Július 14-én, szombaton 15 és 18 óra között ismét lesz Babahordozó Klub!

A nyári időjárásra való tekintettel kérünk titeket, hogy folyadékkal, gyümölccsel, könnyű harapnivalóval ti is járuljatok hozzá a büféasztalhoz, így gyereknek-felnőttnek könnyebb lesz elviselni a meleget.

Természetesen lehet kölcsönözni is, valamint a közös rendelésben érkezett Mesepszichológia könyvek is átvehetők.

Ha a nálatok lévő hordozót esetleg nem tudjátok visszahozni, akkor azt mindenképpen jelezzétek a levelezőlistán még a klub előtt!

Addig is szép napokat kívánunk nektek!


2012. jún. 6.

Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban

Új könyv az ajánlott olvasmányaink között, szeretettel ajánlom nektek! (pl innen is rendelhető)
 
Kádár Annamária: Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban

Kulcslyuk Kiadó, 2012 

Kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csak értelmi képességeinken múlik. Az igazi sikereket és - ami még fontosabb! - a belső harmóniát, az önmagunkkal való elégedettséget csak akkor érhetjük el, ha képesek vagyunk felismerni a magunk és mások érzelmeit, kapcsolatokat teremteni, konfliktusokat kezelni, együttműködni, segítséget kérni, vágyainkat késleltetni, kitartani… Vagyis, ha fejlett az érzelmi intelligenciánk.

A mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, azt a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.
Adjuk hát meg neki a lehetőséget arra, hogy az égig érő fa csúcsára kis kanászként felkapaszkodhasson! Annak a gyermeknek, aki mesét hallgatva nő fel, varázspálcája a saját elméje lesz, és képzelete, érzelmi intelligenciája segíti majd a megpróbáltatások közepette.
Hogy miként támogathatjuk őt ebben? Erről írtam ezt a könyvet, mely tíz mesét is tartalmaz egy Lilla nevű kislányról, akinek képzeletbeli barátja, Tündérbogyó segít érzelmi konfliktusainak megoldásában. A mesék 4-9 éves gyerekeknek szólnak, és segítenek a frusztrációk, csalódások elviselésében, a pozitív és negatív érzelmek tudatosításában, a félelmek megszelídítésében, a testvérféltékenység kezelésében, a veszteségek elfogadásában és az önfeledt játékban. A szülőknek elárulom: én voltam az a kislány, aki attól félt, hogy a boszorkány megcsiklandozza a lábát, én vittem haza a kisegeret, utánam jött ki a nagyapám borotvahabos arccal. Tündérbogyó pedig az én belső hangom volt, akit most ebben a formában megszemélyesítettem.

Dr. Kádár Annamária: Pszichológus, egyetemi adjunktus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője. Diplomamunkájában és doktori disszertációjában több mint ezer, gyermekek által írt mesét vizsgált meg. Dolgozott iskolapszichológusként, jelenleg pedig az óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon tanít. Trénerként rendszeresen tart az érzelmi intelligencia fejlesztését célzó tréningeket. Az Erdély FM rádió Pszichotrillák című műsorának szakértője és társszerkesztője. Többször tartott már előadást a Nyitott Akadémián - kirobbanó temperamentumát, ízes erdélyi beszédét, derűs, szeretetteljes lényét és humánus gondolatait vastapssal jutalmazta a közönség.

2012. jún. 4.

Születés Ünnep afterparty

Először is szeretnénk megköszönni, hogy ilyen sokan eljöttetek a Születés Ünnepre, reméljük, ti is olyan jól éreztétek magatokat, mint mi! A program igazán remekül sikerült, és bár a médiabeharangozó nem ezt sugallja, szombaton - a kiszámíthatatlan idő ellenére is - nagyon sokan voltunk!


Itt olvashatjátok a cikket, és persze kép is van - Csongor egyértelműen a rendezvény celeb arca (leellenőriztük, tényleg mászik)!




Köszönjük az előadóinknak a színvonalas beszélgetéseket, a támogatóinknak a sok segítséget, és persze a remek tombolafelajánlásokat! A sorsolás eredményét itt láthatjátok, csak egy nyereményt nem vett át a gazdája, a jelentkezését várjuk kommentben, vagy a levelezőlistán!






2012. máj. 29.

Júniusi kölcsönzések

Mivel júniusban nem tartunk külön klubot, így a kikölcsönzött hordozók visszaszállítását, illetve az újbóli kölcsönzést is a Születés Ünnepen fogjuk lebonyolítani.

Sokan nem hoztátok vissza a hordozókat az előző hónapban. Ez nem csak a klub általatok is ismert és elfogadott szabályzatával nem fér össze, de így kevesebb hordozó áll azok rendelkezésére is, akik először járnak nálunk. Senkinek nem jó, ha egy-egy hordozó hónapokig nem kerül vissza a klubba, mert valaki "ráül". Ha nem tudtok eljönni a klubra, akkor ezt időben jelezzétek a levelezőlistán, és még a klub előtt beszéljetek meg egy találkozót valamelyik szervezővel, ahol visszaadhatjátok a nálatok lévő hordozóeszközt.

Sokszor és sokféleképpen elmondtuk már, hogy a klub egyik fontos célja a hordozás népszerűsítése, hogy mindenkinek legyen lehetősége testközelben tartani a babáját. Ehhez szakértő segítséget, minőségi hordozóeszközöket biztosítunk Nektek. A klub értetek működik, ennek érdekében pedig sokan és sokat dolgozunk hónapról hónapra. 

Tiszteljétek az ingyen, szeretetből végzett munkánkat azzal, hogy nem csupán kölcsönző szolgáltatásnak tekintetek bennünket, hanem betartjátok a mindannyiótok érdekében hozott szabályokat és igyekeztek a lehetőségeitekhez mérten kivenni a részeteket a klubéletből. Segítsetek, hogy még jobban segíthessünk!

Első lépésként hozzátok vissza a hordozókat és rendezzétek a tartozásaitokat!

Erre lehetőségetek lesz a Születés Ünnep programja alatt a a Családsegítőben 

JÚNIUS 2-ÁN SZOMBATON 14-17 H KÖZÖTT!

KÖSZÖNJÜK ÉS VÁRUNK BENNETEKET!



2012. máj. 15.

Végre itt az orvosi állásfoglalás a kifelé hordozás helytelenségéről

A remek hírt és a kapcsolódó bejegyzést a Batyu Klán Hordozóiskola blogján olvastam. A győri hordozók szuper informatív oldalát már rég akartam ajánlani nektek.

Idézem:

 

Végre, végre!

Vagyis mondhatnám azt is, hogy "endlich, endlich!", hiszen Németországból érkezett meg az első fecske, ami remélhetőleg megcsinálja azért a hőn áhított nyarat. Egy orvosi "állásfoglalásról" van szó a hordozással kapcsolatban, mely a napokban jelent meg az ärztezeitung.de-en Wolfram Hartmanntól, a Német Gyermek és Ifjúsági Orvosok Szövetségének elnökétől.

Az eredeti szöveg itt olvasható.

Hartmann szerint az arccal kifelé hordozás káros lehet, hiszen a lábak a saját súlyuknál fogva lógnak, ez pedig a még puha, könnyen formálható csípőízületeknek nem tesz jót (nem az optimális pózban vannak a lábak). Ugyanez a helyzet akkor is, ha a hordozóeszköz alja túl keskeny (nincs meg a térdhajlattól térdhajlatig érő alátámasztás).

Sokkal helyesebb a babákat felhúzott térdekkel és enyhén terpesztett lábakkal, valamint a hordozó személy felé néző arccal hordozni.


2012. máj. 3.

Felhívás:) Szponzorokat, támogatókat keresünk!

Kedves klubozók, blog- és levelezőlista olvasók!:)

Nagy izgalommal szervezzük az idei Születés Ünnepet, ahol az elmúlt években a LÉK vendégeként, majd amolyan örökbefogadott fogadott családtagjaként vettünk részt.

A végleges program kialakulásáig egyenlőre annyit hirdetnék, hogy
az egész napos alkalom 2012. június 2-án szombaton a Családsegítőben lesz.
A benti teremben beszélgetős előadások, az udvaron baba-mama börze és  gyerekprogramok lesznek, a klub hordozókészlete próbálható- és kölcsönözhető lesz, és szeretnénk tombolát is sorsolni.



A program véglegesítéséhez, illetve a sikeres megvalósításhoz szeretnénk segítségeteket kérni.
A klubban is jól működő önkéntes tombola sorsolást szeretnénk ezen az alkalmon is megvalósítani, így várjuk felajánlásaitokat, amik kézzel készített ajándékok, vagy olyan termékek/szolgáltatások, amik beleillenek a klubunk, illetve témánk keretébe (pl. Edina jógabérlete tökéletesen beleillik a felfrissülni vágyó hordozós mamik életébe:)) Az ajándékokat a következő klub alkalmon fogjuk gyűjteni.

Természetesen elfogadunk pénzt is, amiért fel tudunk ajánlani hirdetési-szórólapozási lehetőséget, ha van olyan vállalkozásod, vagy ismerősöd, aki szívesen támogatna egy ilyen rendezvényt, a logója megjelenhet a plakátokon, internetes felületeinken. A részletek egyeztetése miatt kérem, hogy ezügyben május 10-éig mindenképp keressetek meg minket személyesen, telefonon vagy a babahordozo.vp@gmail.com címen.

A legnagyobb támogatásotok a sok lelkesítő drukkolás és a rendezvény családilag történő meglátogatása:)
Köszönjük szépen!

2012. máj. 2.

Májusi klub

Sok szeretettel várunk Benneteket 
a babahordozó klubra májusban is! 

Kapjátok a hátatokra a gyerkőcöt és irány a Családsegítő (Mikszáth K. u. 13.)



Május 12-én, szombaton időjárástól függően a Családsegítő hűs falai, vagy az udvar árnyas fái alatt pihenjük ki a rohanó - és kissé identitászavaros - tavasznyári napokat.

A klub a szokott időben délután 15-18 óra között lesz, nagy szeretettel várjuk a felajánlásokat a közös büféasztalra! Benti cipőt hozzatok!

Lehet megint hordozókat próbálgatni, kézimunkázni, csacsogni, együtt lenni kicsit női körben.

16 órától pedig klubunk egyik tanácsadója, Knauer Anna most "civilben" érkezik hozzánk, és egy kis előadást tart nekünk a tavaszi kirándulási lehetőségekről és családi programokról a Balatoni Nemzeti Parkban.

Várunk titeket! Addig gólyahíres szép napokat!


2012. ápr. 26.

Programajánló

Hamarosan kezdődik a Gizella Napok 2012. Művészeti Fesztivál, rengeteg izgalmas programmal kicsiknek-nagyoknak!

Május 5-én délután régi ismerősökkel találkozhattok a gyönyörűen felújított Dubniczay palota udvarán, a kézműves programok mellett a KÓCOSKA MESEBOLT vár benneteket és csemetéiteket! És nem csupán vásárolhattok, de a játékok ki is próbálhatók!

A Gizella Napok részletes programjáért katt ide:

http://www.programturizmus.hu/tdestination-gizella-napok-muveszeti-fesztival-veszprem-info.html


2012. márc. 20.

Sajtófigyelő

Újabb cikket küldtünk a vehir.hu-ra! (link) Olvassátok, terjesszétek!

A mosható pelenkák reneszánsza


A mosható pelenka manapság második fénykorát éli. Talán mert hosszú távon olcsóbb és környezetkímélőbb az eldobhatónál.
Sokan félnek a használatától, mert macerásabbnak tűnik, mint az eldobható változata. És ha mégis érdeklődnek, a sokféleség elriaszthatja a kezdő „moshatózó” kedvét. Pedig a széles választék nagy előny, és hamar rá lehet jönni, melyik a számunkra legkedvezőbb megoldás.
A mosható pelenkák napjainkban már nem egy „sárkány” formára hajtogatott tetrából és egy ormótlan gumibugyiból állnak. Bár, ha valaki szeret origamizni, kiélheti magát.
A mosható pelenka fajták:
Van a legegyszerűbben feladható mosható pelenka, az all-in-one típusú, amit ugyanúgy kell feladni, mint az eldobható társait, csak levétel után nem lesz belőle le nem bomló, büdös hulladék. A pelenka lényege, ahogy a neve is elárulja: a puha belső és a vízzáró külső réteg össze van varrva, együtt alkalmazható. Az all-in-one pelenka hátránya, hogy lassabban szárad, mosás-szárításkor extra figyelmet igényel, és drágább a külső-belső variációnál.
Lehet vásárolni külön vízzáró külsőket és puha belsőket, amelyek a babafenékkel érintkeznek.
A külsők már egyáltalán nem emlékeztetnek a régi gumibugyikra. Lehet belőlük kapni egyméretest, amit patent segítségével állíthatunk méretre, és többméretest, ami a baba súlyához igazodik.
A külső anyaga készülhet:
- légáteresztő PUL anyagból, ami bírja a 60 fokon való mosást, ritkán a 90 fokot is
- PTU műanyagból, ami a vízzárás mellett a szagokat is jobban megfogja
- polár anyagból, ami szintén műszálas, sűrű szövésű anyag, és jól zárja a nedvességet
- vagy gyapjúból, ami teljesen természetes anyag, a nedvesség nagy részét magába zárja, és egy kis extra lanolinozással szuper vízhatlan réteget képezhetünk segítségével.
A pelenkabelsők is lehetnek egy- és többméretesek, és anyaguk is széles skálán mozog.
Vannak nadrágpelus formájú belsők megkötős, tépőzáras vagy patentos megoldással, és hajtogatós prefoldok. A tetra pelus után a prefoldok száradnak a leggyorsabban, és velük a legolcsóbb a pelenkázás. A prefoldok többsége pamut anyagból készül több rétegben, téglalap alakú, a középső rész vastagabb anyagból van, vagy több rétegben varrott. Mivel több rétegűek, így elég őket háromba hajtani, és már betehetők a külsőbe. A praktikus pamut anyag mellett más jó nedvszívó anyagokból is gyártják őket – vannak bambuszos, kenderes kivitelben is.
Éjszakára érdemes nagyobb nedvszívású pelenkabelsőt, esetleg zsebes pelenkát választani, így akár pelenkacsere nélkül, vagy egyszeri cserével átvészelhetjük az éjszakát. Sokan pedig éjszakára vagy utazáshoz eldobható pelust használnak, ami jól megfér a moshatózással.
A pelusba kerülhet egy vékony kakifogó papír, amit ki lehet dobni, de akár ki is lehet mosni. Ugyanerre a célra léteznek ún. szárazontartó betétek érzékenyebb bőrű babáknak, illetve pelenkakiütés esetén selyemből, de készülhet polárból vagy pamutból is. A szárazontartó betéten gyorsan keresztülfolyik a nedvesség, és nem ázik olyan sokáig a baba bőre.
És pár szó a pelenkák tisztításáról:
A használt pelusokat általában lezárható vödörben tároljuk: ecetes vízben, vagy egy gyors öblítés után teafaolajjal illatosítva-fertőtlenítve, szárazon. A mosógépben történő mosás (2–4 naponta) és száradás után újra használhatók a pelusok.
A pelenka belsőket 40–90 fokon (a hőmérséklet anyagfüggő) lehet mosni. AZ első mosás előtt érdemes megnézni a címkéjét, mit javasol a gyártó a mosás hőfokára, és hogy mosópor-barát-e a pelenka. Vannak pelenkák, amelyekben könnyebben benne maradhatnak a mosóporszemcsék (pl. bambuszos pelusok) ezeket érdemesebb mosódióval vagy folyékony mosószerrel mosni. Nem árt tudni, hogy a külsőket nem kell minden pelenkázás után kimosni, a PUL-nak nem is tesz jót a gyakori mosás, viszont mivel légáteresztő, jól ki tud szellőzni, így többször is felhasználható egy napon belül is.
A gyapjú külsőket is szellőztessük sokat, de ha szükséges, akkor kézzel kell tisztítani. Ha nincs drága gyapjú mosószerünk, akkor samponnal, mosószappannal is megfelelően ki lehet mosni, és a vízhatlanság eléréséhez gyógyszertárban is beszerezhető lanolinnal kell kezelni. Ennek módját is leírások, videók is segítik.
Rengeteg cég gyárt mosható pelenkát, így széles a választék. A gyártók honlapján találhatunk videókat a pelenka használatáról, de vannak klubok is, ahol az anyukák tanácsot adnak egymásnak. Pelusokat rendelhetünk az interneten, sok helyen van lehetőség mintacsomagot kérni. Érdemes érdeklődni erről, mielőtt egy egész szettet rendelünk. Így ki tudjuk próbálni, melyik típus a legmegfelelőbb nekünk és a babánknak.
És a mennyiségről.
Mennyi pelenkát érdemes beszerezni? Ez attól is függ, milyen gyakran fogunk pelenkát mosni. Ha külön van a külső és belső rész, akkor érdemes 3 külsőt venni és naponta 6–8 db belsővel számolni (újszülötteknél ez akár 10–12 db is lehet). Általában három adagban kell gondolkozni: egy szárazon a szekrényben – illetve a baba popsiján, egy mosásra várva, egy pedig száradófélben. Attól függően, hogy milyen fajta pelusokat használunk, milyen gyakran mosunk, illetve mennyi pelust fogyaszt a popsi – ki lehet tapasztalni, hogy mekkora készletre van szükség. Ha külön van a külső, akkor azt nem kell minden egyes pelenkázásnál a mosásba rakni, ki lehet szellőztetni, megszárítani, és akár még ugyanaznap újra használni.
Hogyan lehet még kisebb befektetéssel megoldani a dolgot? Ha tudsz varrni, magad is megvarrhatod a pelenkákat! Külsőkhöz lehet méterben kapni PUL anyagot, egy kifilcesedett gyapjúpulcsit is feláldozhatsz, vagy kötni, horgolni is lehet gyapjú külsőket – az interneten több leírást, szabásmintát is találni. Belsőt gyakorlatilag bármiből gyárthatunk: frottír, flanel, bébiplüss, kiselejtezett ágynemű, törölköző is átalakulhat.
Fórumokon, aukciós oldalakon, apróhirdetésben is érdemes böngészni, mert lehet jó állapotú használt pelust is venni, de eladni is, ha feleslegessé válik, vagy nem válik be. Ma már gyártanak vékonyabb és combosabb babákra való pelust, izgő-mozgók és nyugodtabb babák igényei is lehetnek különbözőek, valamint az is, hogy az anyukának is mi áll jobban kézre – a tépőzár, vagy a patentolás? Nem tudunk mindent előre, próbálgatni kell.
Összességében a mosható pelenkázásról megállapítható, hogy nem igényel sokkal több időt tőlünk, viszont olcsóbb, környezetkímélőbb, és a baba bőrének is jobbat tesz. Hiszen az moshatópelenka használatakor tudjuk, milyen anyag érintkezik a babánk bőrével, amíg eldobható társainál csak annyit tudunk, hogy ez valamilyen mű-anyag.